Mikor még csak álmodtunk a kertes házról, de már körvonalazódott annak lehetősége, megfogadtam, hogy a kertben lesz nyáriorgona bokor. Miért is vagyok rákattanva erre ? Azért, mert a nyáriorgona "lepkemágnes" növény. Vonzza a fecskefarkú, atalanta és egyéb lepkéket, illetve a nappali pávaszemet, és a kacsafarkú szendert is. Ezek csodás fotótémák. Nyár közepétől kora őszig virágzik, fehér, rózsaszín és lila színekben, csodás illatával hívogatja a lepkéket, és egyéb más repülő rovarokat. Be is szereztem ezt az igénytelen, mégis szépséges, gyorsan növő cserjét. Ebben a blogban erről mesélek, szokásomhoz híven képekben. (saját fotók)
Ekkor döntöttem el, a Budai arborétumban
Szeptemberben már öregszik, de a Kacsafarkú szender látogatja
Ahogy más lepkék is
no meg egyéb repülő rovarok
Megérkezett a csomag, rendbe raktam a gyökereit
Palánta földbe helyeztük
Végleges kiültetése során, kap majd homokot is
Egyelőre kint várja a tavaszt, és a végleges helyét
Felülnézetből egy egyenlőszögű háromszög csúcspontjaira - azaz háromszög formában - fogom ültetni, középen és elől a fehér, melyet hátul két oldalról fog körbefogni a lila virágzat. Így lehet majd csak fehér, csak lila, és vegyes színvilágú virágokat fotózni, attól függően, hogy melyik szín megy majd az adott lepkefajhoz ...
Amikor majd meglesz a fű és a sövény ültetés is, és maga a növény eléri a 45 cm magasságot, kiültetjük végleges helyére, a kert egy napos, fénygazdag szegletébe.