Tavasszal, kénytelen-kelletlen, de muszáj egy minimális vegyszeres kezelés, az egyébként leküzdhetetlen kártevőkkel szemben. Nem vagyunk híve a kemikáliáknak, de bizony a tetvek ellen kikerülhetetlen az intézkedés. Még történetünk elején kipróbáltuk, hogy nem használunk semmit, de a mályva megfulladt a fürtökben feketéllő tetvektől. Még virágain is csüngtek a tetvek, szerencsétlen végigszenvedte a nyarat. Nagynyomású vízzel próbáltam hetente egyszer leverni a sok kis fekete genyót a levelekről, kisebb-nagyobb sikerrel. Akkor elhatároztuk, hogy ezt soha többé ! Így idén is elvégeztük a lemosó permetezést a mályván. Erről és a durva gyomokról szerepel majd néhány emlékfotó, ebben a bejegyzésben. Lássuk, hogyan zajlott ez művelet. Jó erős szelünk volt sajnos, forogni kellett a porlasztófejjel ...
nem látjuk a kijelzőt. Lényeg, hogy kapott bőséggel
Ide GeoTextil kerül majd és rá kavics vagy fakéreg (mulcs)
Idén már nincs több vegyszerezés, mert gyűlöljük.
Hamarosan szaporodnak a madarak, szedegetnek a földről, úgyhogy tilos a vegyszer.