2024. március 20., szerda

Permetezés

 Tavasszal, kénytelen-kelletlen, de muszáj egy minimális vegyszeres kezelés, az egyébként leküzdhetetlen kártevőkkel szemben. Nem vagyunk híve a kemikáliáknak, de bizony a tetvek ellen kikerülhetetlen az intézkedés. Még történetünk elején kipróbáltuk, hogy nem használunk semmit, de a mályva megfulladt a fürtökben feketéllő tetvektől. Még virágain is csüngtek a tetvek, szerencsétlen végigszenvedte a nyarat. Nagynyomású vízzel próbáltam hetente egyszer leverni a sok kis fekete genyót a levelekről, kisebb-nagyobb sikerrel. Akkor elhatároztuk, hogy ezt soha többé ! Így idén is elvégeztük a lemosó permetezést a mályván. Erről és a durva gyomokról szerepel majd néhány emlékfotó, ebben a bejegyzésben. Lássuk, hogyan zajlott ez művelet. Jó erős szelünk volt sajnos, forogni kellett a porlasztófejjel ...


Kénes lemosó permetező anyag

Mehetett a munka, miután elmostam a permetező minden alkatrészét

Nehéz éles fotót csinálni a telefonnal, mikor a szikrázó fényben
nem látjuk a kijelzőt. Lényeg, hogy kapott bőséggel

Felváltva dolgoztunk ... 

Pillanatkép az előkerti madáretetőnk felől

Második felvonásban a gyomírtó keverése következett

Talán látható a barna hullámsávban a sok gyom. Ez volt a feladat körbe végig.
Ide GeoTextil kerül majd és rá kavics vagy fakéreg (mulcs)

Addig is a gyomokat ki kell nyírni ...




Idén már nincs több vegyszerezés, mert gyűlöljük.
Hamarosan szaporodnak a madarak, szedegetnek a földről, úgyhogy tilos a vegyszer.