2026. március 28., szombat

A hátsó terasz-02

 Szakemberi fázisba ért a hátsó terasz rendezése. A kőműves munkákat szakember végzi. Tudnia kell a tulajnak, hogy hol vannak a határai. Barátomnak megvannak megfelelő beszerzési forrásai, megvan a teherautója és a szaktudása. Minden adott ahhoz, hogy haladjunk. Első lépés a térkő járda szegélyének lerakása, mely kijelöli a járda szélét, és segítséget ad a szükséges földmennyiség kiszámolásához, hiszen láthatóvá válik így a leendő füvesített terület mérete is. Ha tudjuk ennek méreteit, és vesszük az átlag mélységet, máris számolható a köbméter. Ezzel kezdtünk tehát. A hét folyamán megérkeztek a szegélykövek, ismét fordult a teherautó a sittkupaccal, és szombaton végig lerakásra került az összes szegély. Egy öreg talicskában állt össze a beton, mely szépen be lett dolgozva a szegélyek tövébe. Ezt a fázist szeretném bemutatni ebben a bejegyzésben.


Érkezik a föld, vasárnap lehet elteríteni szépen ...

Már látszik a nyomvonal, feszül a vezetőzsineg

Pontosan látható hogy halad majd a járda

A nagylátószög torzít, de a jobboldali karótol jobbra ott a derékszög

Készen áll az árok a szegélyek fogadására

Lesz itt egy kis sarok, ahová akár egy pihenőágy is kirakható

Itt nemrég még parasztkenyér méretű betondarabok sorakoztak ...
Ahol a talicska áll, onnan kicsit még le kell vennem.

Az asztal szépen bekerül majd régi helyére ...



Jövőhéten indul a térkövezés !
Holnap, vasárnap elterítem a földet, és jön majd a többi 3-4 m3 is.
Füvesítés 15-18 nap múlva, hőmérséklettől függően ...


Kezdi mutatni magát az, amit elterveztünk.



2026. március 18., szerda

Indul a paradicsom

 A tavalyi évben egészen sikeres volt a magaságyás a paradicsomokkal. Egy dologra kell csak figyelni majd idén, hogy szalma mulcs kell majd a növények tövéhez, és a büdöske (bársonyvirág) is rendben legyen az ágyásban, mert a poloskák ellen védekezni kell. Nem volt ezzel baj, csak a szezon vége felé. Idén erre jobban figyelek majd. Tekintve az időjárást és a hőmérsékleti tapasztalásokat, ebben az évben két héttel később, azaz március 13-án vetettem el a paradicsom magokat. Azért döntöttem így, mert tavaly sokat kellett várni a megfelelő napi középhőmérsékletre, hogybiztonsággal kiültethessük a palántákat. Emiatt viszont azok nagyra nőttek, és a világított konyhaablakban már egymást nyomorgatva fértek csak el. Magasságuk közelítette már a 35-40 cm-ert és ez nem egészséges. Nem kapkodunk idén. A magaságyás nagyjából készen van, tavaly ősz óta érő komposzt van 5-15 cm mélyen, a felső földtakaró alatt. Még szerzek egy zsákkal, azt elterítem, mert zömült az ágyásban a termőközeg. Tehát reményekkel indulunk neki ennek az évnek, és az idén várható 5-8 kg paradicsomtermésnek. Jelenleg várom, hogy kibújjanak a kis növendékek. Amint ez megtörténik, fellógatom a jól bevált világítást ...


Nem bonyolítjuk túl, egyszerű palántaföldet vásároltunk

Feltöltöttem a 6 db cserepet

Szépen rendben sorakoztak

A zacskók kibontása után gondosan választottam magot

1 cm mélyre kerültek, könnyed takarással.

Mivel minden cserép egyforma, jelölni kellett azokat

Ez lesz a végleges helyük, ez tavaly is bevált

Emlékeztetőül a fajták ...




- 2 db Tastier (30 mm) koktélparadicsom
- 2 db Dafne (50 mm)
- 1 db Kecskeméti 3-as ("legendás" étkezési fajta) 
- 1 db Sultan (igen nagydarab)


Mindegyik fajta F1 hybrid, tehát az utódja nem garantáltan ugyanolyan tulajdonságú.
A hybridekről való magfogás eredménye bizonytalan kimenetelű, mert nem tudni, hogy
mely összetevő fajtajelleg öröklődik tovább, ha szaporítjuk.

Ha magot akarunk fogni egy megkedvelt paradicsomból, akkor a fentieket megértve,
csak a nem F1 hybrid fajtákkal tegyük !


A poszt bővül majd a fiatal palánták fotóival ...


2026. március 10., kedd

A hátsó terasz - 01

 Amióta ebben a házban élünk, rengeteget változtattunk kissebb és nagyobb dolgokban egyaránt. Minden évre és évszakra kitalálom a fejlesztéseket. Soha nincs nyugvópont, mert az embernek mindig támad valami ötlete, melyet vagy a praktikum vagy az esztétikai igény hajt. Az idei év tavaszára jutottunk el oda, hogy a vágyakon és az akaraton túl megteremtettük az anyagi alapját is ennek a fejlesztésnek. Mikor tavasztól - őszig alkalmanként kiülünk a hátsó teraszra szemlélődni, engem személyesen nagyon zavar egy dolog. Nevezetesen, hogy a terasz előtti terület félig beton, félig fű. A beton szívja és árasztja a meleget. Repedezett, foltos, ronda. A gazdasági épületegyüttes is vakolatlan, én csak putrinak nevezem. Funkcionálisan működik, de esztétikailag zavar. A házunk szép, de legalább normális kinézetűnek mondható. A kert sem csúnya. De a kettő határvonala nem tetszik. Hosszú ideje rakosgatom a pénzt (nem költve rádiózásra vagy bármire), hogy belevághassunk. Most jött el az idő. Dokumentálni fogom a folyamatot, emlékként (főként) magunknak. Nem lesznek szép tartalmak, de nekünk ez fontos. A funkcionális épületek szépítése őszre fog esni. Első körben a füvesítés a feladat.


Jól látható a terület, amit szeretnék újjá varázsolni
A járda megmarad, de térkőből lesz. A többi betont felszámoljuk

Durván 45-50 m2-ről van szó. A meglepetés hamarosan kiderül ...
A lépcsőtől a ház mellett halad majd a járda. Az épületeket ősszel vesszük kezelésbe !

Szeretném összehangolni a két minőséget ... Még nincs is kizöldüve a kert !

Indult a feltörés, órákon át dolgozott a gép

Helyben, gödörben kevert, vastag beton

17-20 cm vastag réteg. NEM HITTEM EL :-(
Embertelen súlya van, ezt saját kezemmel raktam ...

Törés - kiszedés - felpakolás - szállítás
A segédmunkás én vagyok. Így tudom megfizetni.

Az első hétvége után, egy kis esti munka hétközben ...

Tereprendezés, és a termőföld helyének előkészítése

Nagyjából ilyenre kell kialakítani majd az egész területet ...

Hétközben itt járt újra a betontörő gép

Nem kellett sokat gondolkodunk, hogy mi lesz a hétvégi pihenés tárgya

Pénteken munka után neki is álltam a téglarakásnak ...
Az asztal eljön innen, új talapzatot kap majd. A téglákra is szükség lesz később

Elindult a monoton pakolás

A "szedersarok" mellett jó helyen lesz kora őszig.

Az asztal kiszabadult. Le a kalappal feleségem komoly segítsége előtt !
Látható az ablakkerethez képest, hogy a talapzat nem vízszintes.
Ezt hamarosan megoldjuk.

Itt kellett nagy levegőt venni ...

Ezen a napon Kincső dolgozott velem. Nagyon időigényes volna, ha a kisebbekkel is
én foglalkoznék. Kemény 6-7 órát dolgoztunk együtt.

Kitartás kellett hozzá, de fogyott a kupac !

Akadt egy kis földmunka is ...

A megtisztulás ... Jöhet a föld, indulhat a járda a terasz tövében !
(Az asztal alatti betonmaradék feltörése után)

A következő hétvégén ez már csak levezetés kategória lesz

Ilyen kupacot egyszer már csináltunk :-)
NEM AKAROK TÖBB BETONT LÁTNI ! Ezek 20-40 kg-os "kavicsok".

És eljött a harmadik hétvége ...

A terület utolsó harmada ... Alakultak a kupacok

Szépen fogyott a sitt

Reményteljesen alakult az udvar. Sok munka ez

Az utolsó szeglet ...

Még mindig kerültek elő nagyobb "kavicsok" ...

Ilyenek például

És vasárnap koradélutánra végeztunk ...

Akárhonnan nézem, készen vagyunk

Ez a harmadik ilyen halom

Szép zöld lesz a kerítés baloldala is ...



Innentől a térkőjárda jön és a földmunka, majd a füvesítés.
Ősszel pedig a két kis épület homlokzatának rendberakása.