Rapszódikus módon alakul ez a tavasz. Március végén szokásosan megérkezett a jóidő, virágozni kezdtek a fák, majd április elején menetrendszerűen jött a fagy is, amely minden évben milliárdos károkat okoz a gazdágnak. Idén sajnos elkövettem azt a hibát, hogy korán vetettem el a paradicsom és paprika magokat, melyek fejlődését a vártnál jobban megtámogatta a telepített palántanevelő lámpa. Nem férek már el az ablakban, "egymást taposva" versengenek a fényért, a már virágzó palánták. Kiültetni nem tudom őket még, mert nincs fóliasátram, de éjszaka még hidegek vannak. Számolom vissza a napokat, hogy eljöjjön az az időszak, amikor már éjszaka sincs 15 foknál hűvösebb. Készül a magaságyás, már csak föld kell bele. A legutóbbi munkafázis a felületkezelés volt, ezt szeretném bemutatni itt, ebben a posztban.
A belső oldalon vastagon kapott műagyanta alapú bevonatot, a víztaszítás érdekében
Háromszor gurítottam végig, felment rá az utolsó cseppig.
aztán jönnek a faanyagok, a metszésből megmaradt ágak, vesszők, majd a tavaly
ősz óta érlelődő komposzt, a durva föld innen-onnan, végül a marhatrágya és a termőföld.
Összesen 0.8 m3 anyag kell bele, összehozzuk !
Szerencsére van a kertben itt-ott tartalék.