Egyik este locsoltunk a kertben, a kutyát beengedtük a füves területre, és távolról figyeltük. A bológatos locsoló egykedvűen szórta vízsugarát, a kutya pedig a madaras hátső résznél matatott. Felfigyeltünk játékos ugrálására, megtorpanó mozdulataira. Messziről nézve úgy tűnt, hogy talán egy békával játszik. Odamentem megnézni, és legnagyobb meglepetésemre egy gerle fiókát találtam. Érthetően jeleztem a kutyának, hogy akkor ez a fióka mostantól apáé, és el is hoztam azt a kert végéből. Elővettük a kalitkát, melyet pont az ilyen esetekre tartogatok (a többi "lesz még haszna" dologgal egyetemben), és ki is pucoltuk gyorsan. Elővettünk mindent ami ilynkor hasznos és szükséges, majd heves kutatásba kezdtem a neten, hogy miként is tápláljuk a MAGEVŐ gerlefiókát ... Buzadarát kevertünk neki vízzel, és pár falatot bele is "erőszakoltunk" a riadt kismadárba. Másnap vásároltunk csirkeindító tápot, takarmányborsót, kukoricát. Beszereztünk még pipettát, 20 ml-es fecskendőt, gumiujjakat. Azóta naponta 4x etetjük, szépen fejlődik. Ez a negyedik napja nálunk. Nálamnál tapasztaltabbak szerint, 10-12 napos korában találtunk rá. Ennek fényében jelenleg kéthetes korban lehet. Már gerleformájú.
2021. július 17., szombat
Balkáni gerle fióka
14 naposan. Nem nyer még szépségversenyt, de már alakulnak a tollai
Csirke indító táp
Bekeverve. 20 ml / alkalom
Adagolás
Levágjuk a fecskendő végén található szűkítést, a gumiujjat ráhúzzuk a fecskendőre. A gumiujj közepére kis lyukat vágunk, itt dugja majd be a csőrét a növendék madár.
Vegyes mag, majd ha eléri a 30-35 napot
"Szőrös-zsemle"
Időközben megtanultuk, hogy a madár a földön, fecskendő felette, 45 fokban.
Ez váltja ki a legerősebb táplálkozási ösztönt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.