2021. július 17., szombat

Vinka a párkányra

 Gyermekkori emlékem - még a telkünkről - a gerlék turukkolása, a napszívta ágynemű és az estike virág illata. Ez utóbbit megvalósítottuk eddig minden nyáron, amióta családi házban élhetünk. Idén sem volt ez másképp, de elvirágzott már, és üresen maradtak a balkonládák. A telepített muskátlin túl, volt még szabad helyünk. Nem találtunk olyan színű petúniát, amely igazán tetszett volna, így egy nagyon kedves egynyári virág mellett döntöttünk. Ez pedig a Vinka (vagy más néven Rózsás meténg). Egynyári virág, mely júniustól virágzik az első fagyokig. Szereti a fényt és a vizet. Vettünk is 12 tövet belőle. 

Ebben a bejegyzésben szeretném megmutatni ültetését, és méltatni egyszerű szépségét, mely nem csak az utcáról mutatkozik, hanem a szobaablakon kinézve egyaránt esztétikai örömöt nyújt. Egy, az ablakpárnykára kihelyezett virág, egyszerre nyújt szépséget és barátságos otthonosságot. Megtöri a házfal sivárságát, ékesíti a portát. Kétnaponta meglocsolni nem nagy dolog, azonban amennyi örömöt nyújt, az összehasonlíthatatlanul több, mint az a 10 perc befektetett energia. El fogjuk érni azt az állapotot, amikor is tavasztól-őszig virágok díszitik majd a portát, kiegészítve a 72 db leylandi ciprus adta "zöld élményt" ...



Hazajöttek velünk. Egytucat tő.

Guberáltunk a raktárból 4 balkonládát

Balkonláda-föld és marhatrágya

Ültetés ... Föld-trágya-virágtő, fedő-réteg

Belocsolás, igazgatás

Hűséges családtagunk, drága kutyánk, végig velünk volt

Egy közeli, mert olyan szép

Vidámak, szépek és koraőszig virágoznak majd

Amikor hazaérünk, és felmegyünk a teraszra, ők fogadnak minket




Így alakul szebbé, barátságosabbá a porta.
Szüksége van az embernek az élményekre.











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.