2023. március 26., vasárnap

Madáritató az új odúnál

 Az Új élőhely című bejegyzésben adtam hírt arról az odútelepítésről, amely mellé egy itatót álmodtam meg. Volt maradék anyagom, és egy rozzant fa rekeszem, melyet nem dobtam ki, mondván, jó lesz ez még valamire. Agyaltam is - mert mindig agyalok - azon, hogy miből lehetne összedobni az odú mellé egy itatót, ami igazán komfortos élőhellyé teszi a szántóföld melletti kis zúgot, ahová a madarakat várom. Múlt hétvégén kimentem a kertbe, előszedtem kedvenc barkácsgépeimet, és indulhatott is a munka. Kedves segítőm, feleségem most nem tartott velem, így egyedül dolgoztam, de nagyon jó kis pihenő volt ez a tevékenység számomra. Elcsendesedtem, és csak alkottam. Ez az egyik tevékenység, mely a legjobban pihentet engem. Megőrülök a tétlenségtől, ugyanakkor mindig azon gondolkodom, miként alkothatnék valami hasznosat, ha már úgyis "bennem van a bugi" ?! Ezúttal az itatóra összerakására esett a választásom, melyet hamar el is készítettem. Lássuk, hogyan ?!


Ez lett a végeredmény, szép nyitókép. Nézzük, miként állt ez össze ...

Mérés, rajzolás, ellenőrzés. Örök szabály, célszerű munkamenet.
Ebből az 5x5x400-as anyagból lesznek a lábak

Ez a rozzant, de ki nem dobott rekesz lesz az itató medence, de előbb javítani kell rajta

Ez a hatalmas lyuk, OSB-lap fedésért kiált  ...

Akkor mérjünk, rajzoljunk és vágjunk !

Ez a körfűrész nagyon sok eredményhez segített már hozzá

Megy is a helyére, de előbb lefotózzuk :-)

Következtek a lábak ...

Elkészültek az alkatrészek

Hozzá rögzítettem azokat a rekesz oldalfalához

Mind a négy felkerült ...

Kelj fel és állj ! :-)

Beástam

szinteztem

"Háttér - teszt " (telefonnal)

Együtt az odú és az itató ...

Újabb kör, kihoztam a vizet és a fóliát ...

Feltöltöttem. Durván 22liter víz megy bele.
Kerítettem beülőágat

... és íme, a végeredmény ...



Többcélú az itató. Egyrészt a madaraknak nagyon jó lesz a nyári melegben,
másrészt van hely kiülni egy lessátorral, és megvárni, hogy milyen madarak érkeznek.
Akár készülhet is itt, jópár értékelhető madárfotó.


No, majd kiderül !