Telik - múlik az idő, nyár közepén járunk. Feladat mindig adódik de kínoz mindenkit a hőség. Viszont haladni kell és mindig kitalálok valamit, amit meg kell valósítani. Olyan sokat mégsem kell agyalni, mert a kert alakulása és igényei megadják az irányt. A babérmeggy szépen fejlődik, lassan betölti majd kettős célját, melyek a fenyőfa csonkjának takarása illetve a téli, zord látkép enyhítése örökzöldjével. Ezért dolgozunk és telepítünk minél több örökzöldet a kertbe, hogy a lombhullató fák téli pihenése közben is jusson azért a szemünknek némi zöld látvány, ha már havas táj nincs az elmúlt évtizedekben. A fű télen is zöld, a leylandi ciprusok is szépen pompáznak és oldják a téli depressziót illetve a D-vitamin hiányát. Támadt egy ötletem, hogyan érhetném el a fenyőcsonk mielőbbi takarását és ezt gyorsan meg is valósítottam. Teszek még ebbe a bejegyzésbe egy-két örömteli hírt, illetve azt bemutató képeket. Lássuk, hogyan is valósult meg a babérmeggy gyengéd terelgetése !

Igazgassuk kicsit azokat a babérmeggy szárakat ...
Hála a gondos locsolásnak és a Wuxal levéltrágyának, szépen megeredtek a tövek.
Mulcsoltunk is a gyomok ellen, a víz megtartása érdekében
Ment is a 10-es furat a fenyőfa csonkjába
Került bele betonvas, valami maradékból
A szárakat (finom, laza) kötözéssel, a fenyőcsonk felé irányítottam.
Amikor majd fásulnak a szárak, eloldozom őket. Az irányt meg fogják tartani.
A levelek felfelé törekednek ismét, mert a fényt onnan kapják.
Feleségem és lányom megtáplálták Wuxal lombtrágyával az összes leylandi ciprust
A leylandi könnyeben veszi fel lombról a tápanyagokat
Nagyon jól dolgozik a TESCO-s permetező. Gondos kezek végzik a munkát
Kitartással, alapossággal több órás munka a 70 tő leylandi permetezése.
Nem tuja, mert az érzékenyebb a betegségekre !
Innen indultunk a szederrel (Lochness tüskétlen fajta)
Nem tudtuk elhinni, hogy ebből lesz valami
Négy hónap múlva 150 cm, 3 csodás szárral
Virágzott is, lett rajta 2x7 termés, elsőévesen !
Érik a koktélparadicsom, de égeti a nap
Dilemma, hogy kitegyük-e a napra, hogy érjen, vagy védjük attól, de akkor lassabban érik meg ?!
A végére pár szép kép
... amiért szeretjük ezt a kertet ...
Az előkert is csodás ... Alakul a leylandi ciprus-sövény
Nem kevés munkát kell beletenni ebbe a kertbe is, ahogy tudja ezt minden kerttulajdonos.
Édes teher ez, mely megér mindent és gazdagon visszaadja a befektetett energiát.
Örülünk neki, szeretjük.