Még annak idején, amikor 2015 - 2019 között megvolt a Duna holtági telkünk, beszereztünk egy Einhell benzines láncfűrészt, kb 2016 tavaszán. Rengeteget dolgozott ez a gép ott is, csakúgy mint itt, itt Bicskén a kertes házunkban. Egyetlen egyszer volt élezve a lánc, de az is csak kézzel, a klasszikus reszelős módszerrel. Most olyan munkánk adódott ahol nagyon nagy az elvárás vele szemben. Gondolkodtam a lánc cseréjén, illetve azon, hogy vegyek-e egy láncélező gépet, ami egy életre kiszolgál. Utóbbi mellett döntöttem, hogy megmenthessem ezt a láncot. A két tétel nagyjából egy árban van, gazdaságosabbnak láttam az élezőt. Eljött a hétvége, s mikor túlvoltam a láncfűrész gondozásán, következett a lánc élezése. Nem akarom kifúrni a munkaasztalt a gépet rögzítendően, és egykezes párhuzamszorítóm sincs (még) sajnos, ezért megkértem feleségem (kezét), hogy segítsen nekem, mert a két kéz ehhez kevés. Úgyhogy együtt szépen megéleztük a láncot. A leírás és egy-két bemutató videó tanulmányozása után, meg is kezdtük az élezést. Nagyon jó kis gép ez, ha érti az ember a működését !
Az első szemet bejelöljük alkoholos filccel.