Talán két éve volt, hogy építettem kettő darab virágládát, a "kutya-csíkra" és azokba virágokat ültettünk. A kapuhoz közeliben levendula él, a nagy kerthez közeliben mindig más és más virág pompázott. Volt benne Vinka, amikor szépet tudtunk szerezni, és megfizethető volt, aztán egyik nyáron Estikét ültettünk bele, finom illatáért. A vinkákból jutott az ablakpárkányokra is, így nagyon szép látványt nyújtottak, nem beszélve az egész nyáron át tartó virágzásuk öröméről. Idén vegyes, jellemzően egynyári virágokat választottunk. Ezeket ültettük el az egyik napon, amikor szabadságon voltam. Volt időnk elmenni nem a szombati forgatagban és válogathattunk. Megmondom őszintén, nem voltunk maradéktalanul elégedettek a kínálattal, de abból "építkezünk", ami van, ami elérhető. Lássuk akkor, mi kerekedett ebből a megmozduéásból ?!
Idén bőséges lesz a cseresznye és a meggy termés, már ha nem jön közbe semmi !
A Vinka nem volt szép már tavaly sem igazán, és meg is drágult.